Síron túli hűség
2016. február 22. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Síron túli hűség

A megható cím ellenére senki se várjon valami romantikus történetet. Romantika ott van, ahol a hűség a sírig tart. Tudják, az ásó, kapa, nagyharang…, míg a halál el nem választ.

hazassagi-gyuruk-_jegygyuru-karikagyuru_hu.jpg

De nem így van ez a kiváló, együttérző, kultúrált Magyar Telekomnál. Tudják, amelyiknek a szlogenje: „együtt veled”. És tényleg. A másvilágon sem tudsz megszabadulni tőlük.

logo-logogyujtemeny_hu.jpg

Volt egyszer egy házaspár. Végtelenül felelőtlen házaspár. Annyira nem gondoltak a szomorú jövőre, hogy mindkettőjük mobil telefonját egyetlen számlán fizették.

Az egyikük örökre eltávozott. De sajnálatos módon nem az az „ügyfél” hagyta itt a földi létet, akinek a nevén a Telekom számla volt. Mert a családi munkamegosztásban – pechükre – az életben maradott intézte a számlákat, befizetéseket, adóügyeket, stb.

Ez a szerencsétlen életben maradott úgy gondolta, hogy párja a mennyországból már nem fog hívást indítani és fogadni, ezért szomorú szívvel besétált a Telekom ügyfélszolgálatára, hogy megszüntesse az immár fölöslegessé vált előfizetést. Ám azon az előfizetésen hűségnyilatkozat volt. A naív özvegy úgy gondolta, hogy annál nyomósabb ok nincs is a hűség megszüntére, mint ami velük történt. Tévedett.

tpont-ihungary_hu.jpg

Kép: ihungary.hu

A kimérten udvarias, ám kőkemény bürokrata ügyintéző kíméletlenül közölte, hogy addig bizony nem lehet megszüntetni az előfizetést, amíg a hűségidő le nem jár. Mert – mondta – honnan tudja ő, hogy ki használta azt a bizonyos telefonszámot.

Elhoztam a halotti anyakönyvi kivonatot, mondta az élő ügyfél, és már nyúlt volna a táskájába, amikor az ügyintéző közbevágott: jó, jó, de honnan tudjam, hogy a szám tulajdonosa az ön házastársa volt. Tudom igazolni, mondta az élő, van házassági anyakönyvi kivonatom is. Önöknél pedig meg van a házastársam neve, az a telefonszám az övé volt. Na de azt honnan tudjam, kötözködött tovább az érző szívű alkalmazott, hogy tényleg ő használta azt a telefont.

Tényleg. Ezt az összes közokirat ellenére sem tudom bizonyítani. Nyilván az elhunyt nevén valami idegen telefonját fizettem. Merő szórakozásból. Csak azért, hogy majd egyszer jól kiszúrjak a Telekommal. Hogy galád módon egy ilyen ócska trükkel szabaduljak meg a hűségnyilazkozattól. Persze, mondta a bürokrata, kifizethetem a százezres nagyságú kötbért – alig többet, mint amennyi a hűségidőből még hátra van - és akkor seperec alatt megszünteti a számot.

Itt ért véget a jó modorom. Nem írom le, hogyan. Mert mindez velem történt. Ha más meséli, nem hiszem el.

Köszönöm Telekom! „Együtt veled!” A síron túl is. Milyen kár, hogy hamarosan egyszerre két ügyfelet fogsz elveszíteni. Nem csak a holtat, de a még élőt is.

huseg-_fogyasztok_hu.jpg

Kép: .fogyasztok.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr88411258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spacecake 2016.02.22. 17:56:58

Ugyanez volt velem is...;(
Rohadt mocskos gecik.

Netuddki. 2016.02.22. 18:16:52

www.telekom.hu/otthoni/lakossagi/segitunk/gyakori_kerdesek/469/a_szolgaltatas_elofizetoje_elhunyt__hogyan_tudom_a_szolgaltatast_megszuntetni_?appid=tudasbazis&tudasbazis-eventType=3&tudasbazis-rlCode=15309f58368

Nem droidokkal kell hadakozni ilyen esetben, hanem kitölteni a lemondó nyilatkozatot és tértivevényes levélben eljuttatni a T-Akony megadott elérhetőségéhez a szükséges okmányok fénymásolataival együtt. Ha meg szívóznak akkor ügyfélkapunk keresztül bejelentést tenni az NMHH-nál.
De pont egy ügyvédnek magyarázom ezeket?

Mellesleg ha már jog-ász, nem kéne a megoldást is közölni? Had okuljon a pórnép?

Voznyák Pista2 2016.02.22. 18:31:45

De ákos hímsovinisztának minősített megjegyzésére rágyorsultak. Bírom
az ilyen "érzékeny" demokratákat.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2016.02.22. 19:42:30

@________________: Sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet. Ugyanis az előfizetés - mint a fenti kis dühöngésből kiderül - az én nevemen van/volt. Persze, megpróbálom, de ez volt a fő bajuk, hogy én vagyok az előfizető.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2016.02.22. 19:45:54

@________________: Ja és még ez is:

"A szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai, illetve a szerződés hatálya
alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. Amennyiben az Egyedi Előfizetői szerződés szerinti határozott
időtartam, vagy a határozott időtartamú előfizetői keretszerződésben meghatározott idő még nem járt le, abban az esetben, a
Magyar Telekom Nyrt. jogosult felszámítani a fenti szerződésekben az adott díjcsomagra, készülékre, illetve szolgáltatásra
vonatkozóan a szerződés határozott időtartamának lejárta előtti megszüntetés esetére irányadó kötbért a szerződésben
foglaltak szerint." Vagyis esetleg lemondhatom, de a kötbért ki kell fizetnem. Hát ezért nem tudok "jogi tanácsot adni".

idegen a földön 2016.02.22. 19:50:39

Először is részvétem.

Max méltányosság segíthet, hátha eljut a droidnál magasabb szinten lévő, döntéshozóig.

sutyerák 2016.02.22. 19:55:53

hát ezért sem kötök semmiféle hűségidős szerződést én,sem netszolgáltatóval,sem mobilosokkal,-meg ezért is van nekem 12 éves kártyás sony ericsson telóm.

sutyerák 2016.02.22. 19:57:36

Tényleg és bocsi!
Részvétem! :(

csíra 2016.02.22. 19:57:56

Kellemetlen helyzet, és bár jogilag igaza van a szolgáltatónak, de emberileg és etikailag már kevésbé. Kéne egy ismerős, vagy egy segítőkész irodavezető, aki átviszi valami kiskapun. Ilyenkor szokták egyébként eladni a telefonszámot, bár nemtom ki venne meglévő hűségidős számot. Van előnye, de kockázatos. A méltányosságra hivatkozó levélben érdemes lehet megírni, hogy egy ekkora cégnek jobban megérné együttműködni, mint keresztbe tenni. Sajnálom a történteket.

jollytall 2016.02.22. 20:15:06

Édesanyám halála után júliusban mondtam le a T szolgáltatásokat. Négy hónapig keresték a lemondást, mire megtalálták. Csekket azóta is küldenek (utoljára épp a napokban), de általában három héttel később jóvá is írják egy újabb számlalevélen. Úgy látszik szeretnek levelezni, de végül is a postának is meg kell élnie valamiből.

psmith 2016.02.22. 20:29:28

Ez most fájni fog.
Először is részvétem.
Másodszor igaza volt az ügyfélszolgálatosnak. az előfizetések a te nevedre szólnak, te pedig élsz.
Ilyen alapon bemehetnél a kábeltv szolgáltatóhoz, ugyan az előfizetés a te nevedre szól, de csak az elhunyt miatt fizettetek elő olyan csomagra, amiben benne volt a Romantika adó is. Téged az nem érdekel, a hűség ellenére tegyenek egy kisebb csomagba!

Csodálkozunk, hogy az átlagember nem tud értelmezni egy szerződést.

psmith 2016.02.22. 20:36:28

Mielőtt érzéketlennek tűnnék, emberileg értem mi a problémád, igazat is adok neked, de a jog nem az igazságról szól.

Secnir 2016.02.22. 20:43:50

@Dr. Sándor Zsuzsa:
ne használd a telefont és ne fizess. ha küldik a felszólító levelet a párodnak, küldd vissza, hogy a címe megváltozott, ott keressék.

psmith 2016.02.22. 20:49:26

@Secnir: Nem neki fogják küldeni, elég egyértelmű, hogy a poszter nevére jön a számla.

Fishi 2016.02.22. 21:01:16

Az én két fillérem:
Ez egy speciális eset, az ügyfélszolgálatosnak nyilván nincs joga felülbírálni a szabályzatot. Beszélni kellene (vagy email-t írni, stb.) egy döntési jogkörrel rendelkező személlyel, 99%-ig biztos vagyok benne, hogy simán rábólintana, hiszen a szabályzatból is kiderül, hogy alapvetően mi a cég hozzáállása ehhez a helyzethez.
Az igazi probléma itt az volt, hogy az ügyfélszolgálatos igazi droid módra viselkedett, körme szakadtáig ragaszkodva a szabályzathoz, a helyében én kapásból beszéltem volna a feletessel, hogy "Itt ez a speciális helyzet, lehetne szó róla, hogy ...".

Oldgrey 2016.02.22. 21:21:39

A szolgáltatók nagyon kezesek tudnak lenni, ha komoly esélyt látnak arra, hogy a kereskedelmi tv-kben szerepelhetnek. Személyes tapasztalat.

Yttrium 2016.02.22. 21:31:02

Fogadja részvétem. Sajnos a Telekomnak a szerződés szerint igaza van, ugyanis az előfizető és/vagy számlafizető tartozik felelősséggel a határozott idejű szerződések esetén a kedvezményért cserében kapott előfizetési díjak kiegyenlítésért függetlenül attól, hogy haláleset, válás vagy egyszerűen csak azért nem használják tovább az addig használt, előfizető nevén levő számot, mert csak. A szám az "előfizetőé", a használóhoz nem köti semmi, mert a használója az előfizető lehet. Persze könnyű (utólag és saját káromból is tanulva) mondani, de jobb, ha egy családban mindenki a saját nevére kapja az általa használt szolgáltatások számláját és aztán legfeljebb a házastárs, apa, anya akárki fizeti be a csekket.

Kerestem, de nem találtam meg a Telekomnak azt az érvelését, mely szerint az előfizetést a szerződő előfizető nem adhatja tovább. (Persze valószínűleg amikor vették a számot, az eladó teljesen tisztában volt vele, hogy nem Ön fogja használni, mint ahogy ezernyi más esetben tisztában vannak ezzel, de aszisztálnak a szerződésszegéshez, amit nem lehet bizonyítani.) Jóllehet nagyon-nagyon sok olyan előfizetés él (szerintem), ahol a számlafizető/használó nem a tényleges előfizető (ld. jelen esetet). Passz, hogy a társkártyákkal kapcsolatban mi a helyzet, de gyanítom, hogy az előfizető ott is aláírja, hogy kezességet vállal a társkártyán bonyolított forgalmi díjak kiegyenlítésére és minden egyéb a szám használatából eredő galádságért.

Javaslom, hogy ajánlott tértivevényes levélben részletesen írja le, hogy mi a tényállás és méltányosságot kérve próbáljanak megegyezni a szolgáltatóval. Addig is kérheti az előfizetés szüneteltetését (talán 6 hónapig és talán csak akkor, ha nincs fennálló számlatartozás), amivel némi időt nyerhet, ha nem tudja vállalni a havi előfizetési díj kiegyenlítését. Telefonszám továbbadását nem javaslom, csak szolgáltató előtt tett lemondó nyilatkozattal történő előfizető váltást. Ha szép szó nem vezet eredményre, akkor javaslom habitustól, vérmérséklettől függően az állandóan változó ÁSZF olvasgatását és a szolgáltatások, ügyintézők tesztelését. Van mindkettőben hiányosság és hiba bőven, amivel lehet keresgetni a szolgáltatót, melynek nem elfogadható válasza esetén a felügyeleti szerveket.

Azt mindenki sejti, hogy amikor elad a szolgáltató, akkor nem firtatja, hogy miért kell ugyanannak az egyéni előfizetőnek 2-3-5-10 telefonszám ugyanattól a szolgáltatótól és nem is nyilatkoztatja, hogy ki fogja ezeket a számokat használni. Általában meg sem kérdezi, hogy miből fogja ezt a kedves ügyfél kifizetni, sok ügyfélről azt sem tudja, hogy van-e egyáltalán havi rendszeres jövedelme, mégis elad neki havi részletre autónyi értéket, amivel szép kis számlát össze lehet hozni. Réges-régen még a Westeles időkben limitálva is volt, hogy adott időn belül egy magánszemély hány telefonszámot vásárolhat, illetve mennyi szám lehet a nevén. Manapság mintha ez senkit sem érdekelne a szolgáltatónál. Olyan szolgáltatás persze nincs, amivel mondjuk óvatos ügyfélként beállíthatnám, hogy max. 10 ezerig ketyegjen a számláló... Persze-persze prepaid előfizetés, csak az itt Magyarországon arcátlanul drága és annak is vannak kockázatai.

Sok sikert és kitartást kívánok és legyen kedves majd megosztani a fejleményeket.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.02.22. 23:12:24

@Dr. Sándor Zsuzsa: Először is őszinte részvétem!

Igyekszem egy kicsit rávilágítani, hogy mi is van a Telekom ilyen döntései mögött. Alapvetően a dolog "jogi" oldaláról nézve azt mondják, a hűséget nem a halott házastárs, hanem az élő ügyfél vállalta. Amikor a szerződésben a hűséget tetszett vállalni, akkor ez a kérdés, ez a kockázat megismerhető volt a szerződésből.

A hűségnyilatkozat ilyen szabályozása mellett is vannak jogi érveik:
Ha a hűségnyilatkozatot visszamenőleges hatállyal szüntetnék meg, mert nem lenne ezzel a kockázattal együtt jó, akkor vissza kéne fizetni az összes kedvezményt... Lőn csoda, a kötbér ennél kedvezőbb, az előfizetés fenntartása még kedvezőbb.

Az ilyen szabályozás melletti üzleti érvek: A készülékre, az eddigi havidíjakra, stb. a kedvezményt igénybe tetszett venni. Ennek egy részét pedig a későbbi havidíjakból, a stabil bevétel miatt a beruházások kedvezőbb finanszírozásán megtakarított költségből fedezik.

Ettől még méltányosságból eltekinthetnének a kötbértől, stb. és engedhetnék a szerződést felbontani. És a józan ész szerint ez elég erős érv a méltányosság mellett. A fő gond, hogy nagyon sok esetben az történt, hogy a külföldre költöző gyermekek telefonjait, a "kapott céges mobilt, nem kell a magán" helyzetbe került családtagok telefonjait is megpróbálták egy-egy hozzátartozó halálánál "egy füst alatt" lemondani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.22. 23:17:41

@Dr. Sándor Zsuzsa:

"Ugyanis az előfizetés - mint a fenti kis dühöngésből kiderül - az én nevemen van/volt. "

Drága Zsuzsika, meghalt az előfizető - azaz te? Ugye, hogy nem! Akkor miért óbégatsz?

Jogod van a saját nevedre akárhány előfizetési szerződést kötni. Jogod van a saját nevedre olyan előfizetést kötni, amelyet valaki más használ, de az előfizető akkor is te maradsz. Tiszta ügy.

"Itt ért véget a jó modorom. Nem írom le, hogyan. Mert mindez velem történt. Ha más meséli, nem hiszem el."

Az, hogy az ügyfélszolgálaton kikeltél magadból, téged minősít. Értelmesebb dolog lett volna nem az ügyvédi felsőbbrendűség-tudattal fellépni, akkor az ügyfélszolgálatos is bizonyára emberibb módon viszonyult volna hozzád. Ez van, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.22. 23:23:31

@Fishi:

"Az igazi probléma itt az volt, hogy az ügyfélszolgálatos igazi droid módra viselkedett, körme szakadtáig ragaszkodva a szabályzathoz"

Az igazi probléma itt az volt, hogy Zsuzsika jó modora véget ért ("Itt ért véget a jó modorom. Nem írom le, hogyan."). Ez egyrészt minősíti Zsuzsika emberi habitusát, másrészt pedig - és ez a sokkal nagyobb baj - az ügyvédi képességeit. Aki a saját problémás jogi ügyét ennyire képtelen jogi úton elintézni, attól ugyan mit várhat egy benne bízó ügyfél? Zsuzsika a bírót is úgy leugatja, mint az ügyfélszolgálatost?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.02.22. 23:32:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem ügyvéd. Volt bíró. Igaz sok postja pont ezért szomorú...

2016.02.22. 23:40:56

Reszvetem. Mint feleseg, tudom, hogy nehez.
De te, a jog-asz blog gazdaja, feltetelezem, hogy valahol a jogbol elsz, es megis alairsz egy husegnyilatkozatos szerzodest, raadasul a t-nel... Hat, nem ertem. Az atlagember belebukik, de te, aki jogi teruleten adsz tanacsokat...
Milyen tanacsokat adsz...?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.23. 00:11:43

@Válasszunk:

Annál rosszabb. Egy ügyvéd by default csűri-csavarja a jogot, na de egy bírótól az ember tárgyilagosságot vár el - még akkor is, ha a saját ügyéről van szó, főleg akkor, ha a nyilvánosság elé viszi az ügyét.

Abszolút világos, hogy nincs igaza, pacta sunt servanda. Legföljebb méltányosságot kérhetne, de egy ilyen felvezetés után (plusz a jó modor elvesztése az ügyfélszolgálati irodában) én a Telekom helyében beintenék neki, hiszen szándékosan rossz hírét keltette a cégnek. Sőt akár perre is vinném az ügyet hírnévrontás miatt.

Zsuzsika megszokta, hogy a tárgyalóteremben mindig neki van igaza, övé az utolsó szó, és most csodálkozik, hogy a való életben ez nincs mindig így.

vackor1 2016.02.23. 00:23:57

Sajnálom a történteket, de ahogy a segítőkész EMBEREK ( és nem az "okos" megmondók ) már leírták: egy szinttel feljebb ( nem ügyintézői hatáskörben ) meg fog ez oldódni, ennél a cégnél tapasztalatból tudom, hogy már középvezetői szinten - valószínűleg ott már értik a német ügyfélközpontúságot/ügyfélpolitikát is - is teljesen normálisan és segítőkészen állnak hozzá a jogos ( és néha a valóban nem jogos, de érthető, tolerálható ) dolgokhoz , pedig már elég régóta nem is havi több százezres számlákat fizetek nekik .
Kitartást és sok erőt kívánok !

Arcade Macho 2016.02.23. 01:30:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Zsuzsika megszokta, hogy a tárgyalóteremben mindig neki van igaza, övé az utolsó szó, és most csodálkozik, hogy a való életben ez nincs mindig így."

a magamfajta atlagember egyparszor elmormol egy remelem gyogyszerre kell nekik mantrat es fizet mint a katonatiszt mert tudja hogy az igazsagszolgaltatas az valojaban JOGszolgaltatas

Bezmag 2016.02.23. 06:11:54

Kérem, fogadja, részvétem.
Fenti ügyben nem derült ki pontosan, milyen szolgáltatásról van szó, mobiltelefon vagy vezetékes (tévé, internet), de hajlok arra, hogy mobiltelefonszolgáltatásról van szó.

A Telekom ÁSZF szerint (ami az idevágó törvények alapján, a hatóság által jóváhagyva keletkezik, a szerződés az ügyfél halála okán felmondható. Azt hiszem, ezt nevezi a jog "érdekmúlás miatt" kategóriának, legalábbis egy hasonló esetben egy biztositó ennek nevezte.

Viszont, az a gyanúm, hogy Ön nem fedte fel a teljes valóságot, még pedig, hogy az elhunyt korábban értékes, un. ártámogatott telefonkészüléket vásárolt részletre, vagy 1 vagy két éves un. tarifahűséggel.

Ez esetben a Telekom álláspontja - félretéve az ügyintéző esetleges undokságát - sajnos jogos. Ugyanis ez esetben egy vállalt kötelezettségről van szó (kb mint egy hitelszerződés), amelyet nem old fel a szerződő fél halála és ez esetben az örökség tartozás oldalát terheli.

Javaslom, írjon egy kedves, barátságos és tényszerű postai levelet a "lakossági üzletág ügyfélkapcsolati igazgatójának", igy a nevét is meg lehet találni google-ban, egy nagyon kedves ifjú hölgy, és kérje a segítségét.

gerard1999 2016.02.23. 08:02:34

@Yttrium:
Három tapasztalat ami velem megesett:

1., Egyik esetben véges flotánál annyit mondtam, hogy a telefon gazdája (aki használta) meghalt. papírok nélkül is megszüntették büntetőkamatok, meg díjak nélkül a számot. (70 ezer forintot kellett volna fizetnünk egyébként)

2., Egy családi ikerházban élünk. Szomszéd a sógorom, egy telek egy épület, csak fizikailag két lakás. Együtt mentünk be új szerződést kötni. Sajnos összekverték a számokat és két évig én fizettem a sógorom számát, meg a saját netemet, ő meg az én számomat, meg a saját netjét, meg a saját tv-jét. (nekünk nincs tv-nk, így nem kellett).
Első számlánál észrevettük.
Visszamentünk: válasz: saajna a két év miatt várnunk kell, miért nem olvastuk el a papírokat aláírás előtt (kb 50 oldalt írtunk alá). Végülis igazuk van gondoltuk. Két évig ment a havi elszámolgatás, hogy ő telefonált külföldre, az én számlám nőtt meg stb. Két év után bementem, ahol közölték, hogy két évvel ezelőtt meg tudták volna változtatni, de most már nem megy!!!! na ezen kiakadtam, üvöltöztem, és ott helyben lemondtam mindent azonnal. (ugye leteltek a hűségek). Akkor gondoltam lemondom és újrakötöm, de azt sem lehet, mert egy címre egy vonalat kötnek be. (nem vagyunk társasházasítva)
Egy kedves hölgy hívott pár perc múlva (már a kocsimban), hogy mindenképp otthagyom-e őket. Elmeséltem a sztorit. Ő is azt mondta, hogy ezt nem lehet, mert a két telefonszám két külön rendszerben van, és nincs átjárás csak az egyik irányba. De gondolkodik a megoldáson és visszahív. Másnap visszahívott. !!!! kitalált egy 6 lépéses megoldást, szerelővel, részleves lemondással, stb. Nem taglalom, a lényeg a hölgy figyelt minden lépés, kb hetente hívott, és kb 1,5 hónap alatt megoldódott az ügy.

3., A sógorom szellemi cselekvőképességében korlátozott. teljes értékű életet él, de nem képes pénzügyi döntéseket hozni (nincs számfogalma). Ennek ellenére a telekom telefonos ügyintézője rábeszélte valami baromságra. Telefonon megköttetett a szerződés. Pár hónap múlva kiderült számomra (mivel a saját tv-je pont a saját szerződésében volt, így nem tünt fel). Magamból kikelve hívtam fel a telekomot, azonnal visszacsinálták az egészet, még papírt sem kellett bemutatnom a rokkantságról. (és ha jól belegondolunk, mi sem jelentettük be, hogy ennél a szerződésnél ne lehessen így módosítani)

Szóval az én tapasztalatom szerint van aki tud segíteni, de az nem az aki az ügyfélszolgálatnál ül. Simán hívd fel őket, azonosítsd magad, és ha valaki értetlenkedik, akkor kérd az eggyel nagyobb szintet.

realista615 2016.02.23. 08:46:30

Szeretnék a következőkre választ kapni. 2 éves hűségnyilatkozatom van a T-nél, telefon, internet, mobil, TV szolgáltatásokra. (18 évig itt dolgoztam, innen mentem nyugdíjba, ezért is gondoltam, hogy bár jóval magasabb az előfizetői díj, hűségből náluk maradok).
Most azonban kiverte a biztosítékot, hogy az általam fizetett TV csomagból egyszerűen kivették az Eurosport 2 csatornát (nagy sportrajongó vagyok, rengeteget nézem a sportcsatornákat). A napokban felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol lazán közölték velem, hogy áttették, egy másik csomagba, amit plusz költségért megrendelhetem.
Szerintem, ez egyoldalú szerződésmódosítás, tehát nekem is jogom van egyoldalúan felmondani a hűségszerződést.
Rosszul gondolom?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.23. 09:28:08

@realista615:

Ha benne áll a szerződésben vagy az ÁSZF-ben, hogy a cég módosíthatja a továbbított csatornák választékát, akkor _szerintem_ nem egyoldalú szerződésmódosítás.

Persze jogilag biztos jól körülbástyázzák magukat, hiszen egy ilyen szerződés messze nem egyenrangú felek között köttetik meg: a cég diktál, az ügyfél meg nyel.

eMJe 2016.02.23. 09:45:40

@Arcade Macho: Vagy még az se :D Szerintem nem kevesen lennének, akik olyan példát tudnának hozni, hogy jogszolgáltatás sincs :D Írnám, hogy akasztják a hóhért, de ez nem lenne igaz. Az ő nevén van a telefon, ő kötött szerződést, tehát az továbbra is él. Más kérdés, hogy méltányosságból elengedhetik neki, és el is fogják. Akkor akasztották volna, ha neki van igaza (jogilag is), mégis ellene hoznak "ítéletet" :D

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2016.02.23. 09:52:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nagyon köszönöm azt a mélységes jóindulatot és együttérzést, ami az Ön hozzászólásait jellemzi.

Bezmag 2016.02.23. 10:47:12

@realista615: Igen, 14 napon belül, irásban közölve.
A 14 nap elvileg az ÁSZF kihirdetésétől számit, nem tudom ezen belül vagyunk-e, de valszeg nem. Viszont a számlalevélben biztosan volt megfelelő tájékoztatás, azt kéne kikeresni.

Bezmag 2016.02.23. 10:48:12

Kedves Dr. Sándor Zsuzsa,
pontosan milyen előfizetésről van szó, és milyen jogcimen kér kötbért a Telekom?

doku.blog.hu 2016.02.23. 12:10:25

"mindkettőjük mobil telefonját egyetlen számlán fizették"
Ezt hogy kell érteni? Hogy egy lakossági folyószámláról fizették a két telefon számláját, vagy hogy egy közös számlát küldött ki a T-fittyenfütty?

_parmenion_ 2016.02.23. 13:18:26

Őszinte részvétem a haláleset miatt!

Szerintem is a T-nek méltányosságból kellett volna segítenie.

Érdemes belegondolni, hogy mi történt volna fordított esetben, ha az elhunyt nevén van mindkét előfizetés. Ez esetben szerintem a szolgáltató segítőkészebb lett volna, pl abban, hogy az egyik előfizetést átvehesse a hátramaradott.

mikober 2016.02.23. 13:48:35

Először is részvétem, Neked és a családodnak!
Az eset pedig a következő akár céges, akár magánszemély a szerződő fél.
A szerződés 1 névre szól! Tehát Te vállaltad, hogy fizetni fogsz amíg nem jár le a szerződés. Ezért kedvezményeket kaptál. Gondolom nem is keveset. Gondolom telefont is vásároltál (lényegtelen milyen típust). Ez is kedvezményes volt. Számold össze mondjuk az utolsó 6 hónapot hogy mennyit telefonáltál minden irányba, vedd hozzá a pároddal történt beszélgetést is. Na az így megkapott időt számold ki feltöltőkártyás percdíjakkal. Rögtön megtudod mennyi volt a kedvezményed a telefonálásból. Utána nézd meg, hogy mennyibe került a telefon (ha vettetek) hűségidő nélkül, és a 2 év hűségidővel. A kettő különbsége volt a Te hasznod, illetve valahol az T haszna is hiszen tudta hogy nem fogsz elmenni tőlük. A kötbért gondolom azért mondták, hogy a telefonon ne bukjanak. Ilyen esetekben a szolgáltatók, az előfizetést felmondják, de a telefonra kifizettetik a kötbért! Csak egy példa: vettél egy Nokia telefont ami előfizetéssel 19.990 Ft, de előfizetés nélkül ha bemész egy ED-be vagy valahova 49.990 Ft. Használtad esetleg 6 hónapig, majd most meg akarod szüntetni a szerződést. Ők itt is buktak 30.000 Ft-ot. Ezt szerinted valaki kifizeti nekik? A telefont nem veszik vissza, hiszen használt. Szóval ezeket végig kell gondolni.

Indexes faszkalapok 2016.02.23. 14:19:05

@Dr. Sándor Zsuzsa:
Lehet, hogy jóindulatot meg együttérzést vársz, de nem is értem, mire.
Tökéletesen igaza van, az ügyfélszolgálatos úgy járt el, ahogy kell.
Te meg valószínűleg üvöltöztél vele, mint állat, holott nem volt igazad.

Nem tudom, mire vársz ezek után megértést.

Indexes faszkalapok 2016.02.23. 14:21:02

@doku.blog.hu:
Bár nem vagyok jártas a T-lófasznál, de valószínűleg van olyan kedvezmény, hogy X fizet, de két vonalat/számot kap, kedvezményesebben, mintha két külön előfizetése lenne.

Terézágyú 2016.02.23. 14:24:48

Basszus, most túl azon, hogy kinek van igaza: ezt a nyálas, hatásvadász posztot egy jogász írta?????????? Hát, írhatta volna a Gizike is...

Indexes faszkalapok 2016.02.23. 14:51:41

@Terézágyú:
Igen, nekem mondjuk a weblapterv is ízlésrendőrségért kiált, de hát ő tudja.

sőőtnagyonis 2016.02.23. 16:06:18

Nem is értem min sápítoznak egyesek!
Én ha felmondok egy szolgáltatást, Mondani szoktam, szedjék ki a falból a drótot is, és elszámolok velük.
Egyébként a néhány százezres kötbér nem is nagy összeg!
A jogászok nem tudnak mit kezdeni sokkal egyszerűbb feladattal sem!
Például a távfűtés elszámolása költségmegosztással!
Hát az a sunyi lenyúlás ami ott van!
Amberek! Ha azt megoldja egy ügyvéd megeszem a kalapomat, pedig olyan egyszerű lenyúlás, mint a faék!

Terézágyú 2016.02.23. 16:13:54

Egyébként meg persze az a helyzet itt, hogy az illető vett egy dupla előfizetést, mindenféle extrákkal hűséggel. Az ő neve szerepelt mindenütt, az elhunyté nem - tehát a céget nem érdekli, hogy ki hunyt el, a szerződő fél él, tessék fizetni a dupla előfizetést.

Persze most lehetne mondani, hogy legyen már a cég, az ügyfélszolgálatos egy kicsit ember - de hát ugye ez nem úgy működik, hogy egyszer teljesen pontos és gyors, tévedhetetlen, szabályos, robot-, gépszerű munkát várunk el az ügyintézőtől, és marhára nem érdekel bennünket, hogy éppen milyen baja, hasfájása, tragédiája van, ugyanakkor meg ilyen esetben, amikor az az ÉRDEKÜNK, akkor igenis legyen ember, értse meg a bajunkat, hasfájásunkat, sőt szegje meg a szabályokat miattunk...

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.02.23. 16:56:29

Fura, de az előfizető szóban benne van az, hogy ki penget.

Nem véletlen, hogy orbániában a gyökértörpe ennyire népszerű, nagy a sötétség.

jog-ász 2016.02.29. 14:33:22

mondjuk a nyilvánosságot fel lehetne használni arra, hogy hátha a telekom kifejlesztene egy olyan opciót, ahol az szerződő fél és a telefont használó fél is feltüntetésre kerül(kifejezetten idős házaspároknál, közeli hozzátartozóknál lehetséges lenne) a szerződési feltételeket, kötbért, kedvezményeket pedig akkor is el lehet számolni, vagy a szerződést megszüntetni büntetés nélkül, ha a telefont használó fél halna meg.

jog-ász 2016.02.29. 14:34:40

@jog-ász: nyilván ez már a szerző gondján konkrétan nem segít, de legalább lenne a történetnek jövőre mutató tanulsága.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.03.02. 01:26:56

@Terézágyú: Bocs a nagyon késve érkező válaszért...

A legyen pontos és legyen emberi c. kettős elvárás okán az a baj, hogyha egy emberrel méltányosságból jó fejek, akkor az azon elszenvedett vesztesség egy olyan költség, amit bevételekkel, a többiektől beszedett díjakkal kell fedezni. És az elvárás éppen ezért általában az is, hogy mással szemben ne legyenek úgy jóindulatúak, hogy azért mindenki számlája emelkedjen.

Kérni lehet, emberileg érthető. Csak el kell fogadni, hogy nem adják meg. Ott is gyalázkodni, utána itt nyilvánosan is, stb. viszont sokat mond el az embertől.
süti beállítások módosítása